Hátradőlve ült és kistányérnyi szemekkel figyelte a körülötte mozgó, lépkedő alakokat.
A földi paradicsom férfi szemmel... Mennyei!
Minden testalkatot megnézett, minden mellet, minden popsit, a derék vonalát, a karok és vállak kecsességét, ahogyan ellépkedtek mellette, egymással beszélgetve, vagy épp szótlanul, lányos zavarban, halvány pírral az arcukon, amikor megpillantották őt, vagy felsőbbrendű, emberfeletti tökéletességük tudatában, magabiztos "nagymacskákat" utánzó magabiztossággal. Nyugalommal, mosolyogva, vagy morcosan, amiért a kinézett ruhadarab mérete mégsem egyezett az alakjuk formáltságával, esetenként formálatlanságával... A felkészültebbek négy, öt fazonnal a karjukon indultak meghódítani a Tükröt és az önképük. A szerényebbek, önbizalom-hiányosak ugyanabból a ruhából két vagy esetleg három méretet is hoztak.
Ő pedig csak ült és ábrándozott, miközben segítőkészen, áhítatosan lesegítette róluk az aktuális viseletük, elképzelve, ahogyan feladja rájuk az új ruhát, javaslatokat téve, önbizalom-kondicionálással körítve: "Csodaszép vagy!", "Engedd el magad!", "Engedd meg magadnak, hogy élvezd a tested, az alakod!", "Az nem kicsi!", "Ez nem nagy!", "Az nem lapos!", "Nem, egyáltalán nem vagy duci!" - és így tovább a végtelenségig, mert mindegyik gyönyörű és kívánatos!
Nem kell válogatni! Nincs mit méricskélni!
Hiszen mind tökéletes istennő...
– Tomi, segítenél felhúzni a cipzárat? – kukkant ki Szonja az egyik próbafülkéből rá.
És ő pattan, mint a bolha, hogy segíthessen az aktuális "meghódítani való" Hölgy kegyeiért, mert ő szerencsés, és úgy lát, olyan lélekkel, amilyen egy hősszerelmeshez dukál.
Miközben emlékezteti magát, itt nincsenek térfigyelő-kamerák....
Kép: Pixabay
