- Meg… megfoghatom?

- Ennyire kíváncsi vagy?

- Iii… igen…

Hajdanán Olivér volt az osztály „legnyeszlettebb” fiúja: vékony volt, alacsony is, és ha még mindez nem lett volna elég, egy nyári szünet után dauerolt hajjal jött szeptemberben az iskolába. Fogadott, vesztett. Botrányosan nézett ki…

Most pedig pont úgy állunk a gimi mosdójában, mint 20 évvel ezelőtt, amikor kiskamaszok voltunk.

- Köszönöm a képeket róla… amiket átküldtél… már fotón is nagyon tetszett, de kíváncsi voltam milyen érzés lehet megtapogatni - szólok bátortalanul.

- Parancsolj…! -mondja, miközben felhúzza az ingét, kicsatolja övét, majd kigombolja a nadrágját.

Szaggatottan veszem a levegőt, kezeimet előre nyújtom, látom, ahogy ujjaim reszketnek, de tudom, itt a soha vissza nem térő pillanat.

Tényleg olyan kemény és hatalmas, mint képeken, nagyon jó érzés kézben tartani és megsimogatni.

- Ez… ez… tényleg csodálatos… - nyögök fel.

Ujjaim érintésétől még jobban megkeményedik, az erek kidagadnak rajta, közben lassan, érzékien simogatni kezdem.

Nagyot sóhajtok, érzem, ahogy torkom kiszárad, ajkaimat enyhén megnedvesítem a nyelvemmel, mikor megszólal:

- Akkor… te is megmutatod? Kíváncsi vagyok mennyit változott az évek alatt.

- Nem olyan szép és látványos, mint a tied, de igyekszem…

Blúzomat kigombolom, mialatt lassan előkerül a hasam.

- Jó lesz ez, nyugi! Már látszik a változás. Hidd el, sok férfi örülne neki! - néz rám csillogó szemmel.

- Köszönöm! Azt is, hogy élőben megnézhettem, és megfoghattam. Nagyon motiváló vagy!

Mosolygok, miközben az ingét újra betűri a nadrágjába, övét becsatolja, majd megigazítja a nadrágját.

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit változunk 20 év alatt, hogy mindkettőnk életében ilyen fontos lesz a sport, hogy jobban érzem magam a 40 éves, mint a 20 éves bőrömben.

Imádom a kockákat a hasán, nagyon inspirálóak.

„Holnaptól még többet edzem!” -fogadom meg magamban, miközben nevetve megyünk vissza a többiek közé az osztályterembe.